Minden nap arra várok,A kőbányaitól vért okádok
Minden nap arra várok,A kőbányaitól vért okádok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Szavazás
Milyen stílusú zenét hallgatsz?

punk
metal
rock
ska
hardcore
reggae
más stílust hallgatok
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Zene
 
Skinheads
 
.
 
Gépnarancs
 
Gépnarancs 1. fejezet

NNCL1548-532v1.0

 

 

 

ANTHONY BURGESS

 

Gépnarancs

 

 

 

 

 

 

EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Budapest, 2000

 


Anthony Burgess
A Clockwork Orange
First published by Heinemann, 1962
Copyright © Anthony Burgess, 1962
All rights reserved

 

 

 

 

 

Alapkiadás: Európa Könyvkiadó, 1990
Hungarian translation
© Gy. Horváth László

 

 

 

 

A szerzőtől az Európa Könyvkiadónál megjelent

BETEG A DOKTOR
EGY TENYÉR HA CSATTAN


 

 

ELSŐ RÉSZ

1

 

 

– Na? Mi legyen?

Ott voltam én, vagyis Alex, meg a három drúgom, vagyis Pete, Georgie és a Balfék, hogy az micsoda egy balfék volt, ültünk a Karóva tejbárban, és a galavánkat gyötörtük, hogy mihez kezdjünk az estével, mert sötét hideg lepra téli este volt, de esni nem esett. A Karóva tejbár ilyen tejmegmég mésztó volt, és lehet, hogy ti már nem is emlékeztek ezekre a mésztókra, Ó testvéreim, mert szkóró szalad az idő és hamar felejtünk, újságot meg senki se olvas. Na, hát tejet lehetett ott kapni meg még valami mást. Szeszmérésre nem volt engedélyük, de törvény se volt még azok ellen az új véscsek ellen, amiket a jó öreg malakóba kevertek, úgyhogy pittyelhette az ember vellocettel, synthemesckel, drencrommal vagy akármi más vésccsel, amitől aztán csak ült ott magába zuhanva, és negyedóráig fixírozta horrorsón a Bógot meg az összes angyalokat és égi szenteket a bal cipője orrán, miközben fények robbantak a mózgjában. De késeket is lehetett keverni a tejbe, ahogy mondani szoktuk, és ha azt pittyelte az ember gyereke, mindjárt vöröset látott, és lilult a feje. Hát éppen ezt pittyeltünk aznap este, ahol a történetem indul.

A zsebünk teli volt gyéngivel, úgyhogy zsozsó miatt nem kellett összetolcsókolnunk egy vén kakadut valami átjáróban, hogy vígyeljük, mint úszik a vérében, mialatt mi négyeljük az osztanivalót, erőszakoskodással se kellett frászt hoznunk valami ősz hajú sztáraja ptyícára egy boltban, hogy aztán röhögve eltépjünk a pénztár belével. De hát a pénz nem minden, ahogy mondani szokás.

Mind a négyen a legújabb divat szerint voltunk öltözve, ami akkoriban igen feszes fekete nadrágot jelentett, a jó öreg rizsfelfújttal, ahogy mi hívtuk – ez a lába közt volt az ember gyerekének, a nadrág alatt, egyrészt hogy védjen, másrészt hogy vígyelni lehessen egy bizonyos megvilágításban: az enyém például pókot ábrázolt, Pete-é rukát (vagyis kezet), Georgie-é színes virágot, szegény hülye Balféké meg egy kanos bohóclicót (vagyis arcot), de hát Balféknek gőze se volt a menő dolgokról, négyünk közül messze ő volt a legnagyobb balfék. Öltözetünket gallér nélküli, karcsúsított dzseki egészítette ki bazi nagy tömött vállakkal (ezeket plecsóknak hívtuk), amik azt voltak hivatva röhejessé tenni, akinek ilyen vállai vannak. Ezenkívül, testvéreim, piszkosszürke kravátlikat hordtunk, úgy néztek ki, mint valami odacsapott kartófel avagy krumpli, és mindenféle mintákat karcoltunk beléjük villával. A hajunk nem volt túl hosszú, és a menő horrorsó bakancsunkkal nagyokat lehetett rúgni.

– Na? Mi legyen?

Három gyévocska ült a bárpultnál, csakhogy mi, málcsikok négyen voltunk, és a szabályunk az, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért. Ezek a bigék is a legújabb divat szerint voltak öltözve, bíborpiros meg zöld meg narancssárga parókákba, három-négy heti bérük ráment, a sminkjük persze hozzápasszítva (a gláz körül szivárványos, a rót kapuszélesre húzva). A ruhájuk hosszú, fekete és egyenes, mint a zsák, a grúgyrészen kis ezüstözött jelvénnyel, amibe különféle málcsiknevek voltak karcolva – Joe, Mike ésígytovább. Ezek voltak azok a málcsikok, akikkel még tizennégy éves koruk előtt szpattyoltak. Minket fixíroztak megállás nélkül, és én már majdnem azt mondtam (persze csak úgy a rótom sarkából), hogy menjünk el velük hármasban egy kis pólra, a szegény öreg Balféket meg hagyjuk ott, hiszen csak egy fél liter fehéret kellett volna kupittyolni neki egy synthemesctablettával, de hát ez nem lett volna szép tőlünk. Balfék igen-igen ronda volt és hülye is, mint a neve mutatja, de verekedni azt horrorsón tudott, a rugdosásban meg pláne nem akadt párja.

– Na? Mi legyen?

A csolovek, aki mellettem ült, mert egyetlen menő, puha, bársonyos pad húzódott végig a három fal mentén, láthatóan messze-messze járt, a gláza glazúros, és olyasmiket motyogott, hogy: – Arisztotelész fityfenézik ciklámencekkerben namászik kimászik. – Ja, kinn járt az űrben frankón, ismerem az érzést, kipróbáltam én is, mint mindenki más, de abban a szent pillanatban arra gondoltam, gyáva egy véscs ez mégis, Ó testvéreim. Ott döglik az ember, miután megitta a jó öreg malakót, és az a műszlje támad, hogy minden valahogy a múltban zajlik, amit csak lát maga körül. Mert vígyeli frankón az egészet – az asztalokat, a sztereót, a lámpákat, a bigéket meg a málcsikokat –, de csak úgy, mintha ez az egész véscs valamikor régen lett volna, nem most. Az embert, hogy úgy mondjam, hipnotizálja a bakancsa vagy a cipője orra vagy éppen a kisujja körme, ugyanakkor az az érzése, mintha valaki elkapná a nyakát és rázná, mint a macskát. Rázza, rázza, míg semmi se marad belőle. Elveszik a neve, a teste, elveszik ő maga, de fütyül rá, csak gubbaszt, míg a bakancsa vagy a körme meg nem sárgul, és tovább nem sárgul egyre sárgábbra. Aztán a fények egyszer csak széttörnek ezermillió atomra, és a bakancs vagy a köröm vagy, mondjuk, valami apró kis kosz a nadrágja alján hirtelen óriás nagy mésztóvá nő, nagyobb lesz a kerek világnál, az ember úgy érzi, na, most mutatják be a Bógnak vagyis az úristennek, aztán egyszer csak vége az egésznek. Az ember nyöszörögve visszamászik az ittbe meg a mostba, és a rótját éktelen buhuhúra tátja. Mármost finom dolog ez, csakhogy gyáva. Nem azért szültek erre a földre, hogy Istennel találkozzunk. Az ilyesmi megcsapolja az erőt, és minden jóságot kiöl a csolovekból.

– Na? Mi legyen?

Bömbölt a sztereó, az embernek az volt az érzése, hogy az énekes gólosza ide-oda jár a bárban, fölugrik a plafonra, ráveti magát, aztán meg faltól falig röpdös. Berti Laski recsegett egy ilyen igazi sztárüj számot: "Tetőled reped rajtam a festék". Az egyik ptyíca a pultnál, az, amelyiknek zöld volt a parókája, a hasát hullámoztatta erre a zenének nevezett valamire. Éreztem, hogy a jó öreg malakóban megmoccannak a kések, kezdtem vöröset látni. – Kifelé, kifelé, kifelé! – csaholtam, mint a kutya, és fültövön csaptam a mellettem ülő, de messzejáró csolovekot. Horrorsón belereccsent az uhója, de föl se vette. – Telefonalkatrészek fánfityula subidubidúú. – Majd fáj neki, ha visszajön az űrből.

– Hová kifelé? – kérdezte Georgie.

– Sétálni, sétálni – mondtam –, vígyelni, merre hány lépés. Valami csak lesz, ó kicsi testvéreim.

Na, kiszkattyoltunk a nagy téli nocsba, végigmentünk a Marghanita Boulevard-on, befordultunk a Boothby Avenue-ra, és ott meg is találtuk, amit kerestünk: egy málenkij viccet, hogy jól kezdődjön az este. Egy ingó-bingó sztárüj tanító fazont szemüvegben, tátogva szedte a hideg nocslevegőt. Hóna alatt könyveket meg egy szúette esernyőt szorongatva jött a Közkönyvtár felől, amit akkoriban nem sok csolovek látogatott. Akkoriban öreg burzsoá fazonok sötétedés után ritkán léptek ki az utcára, mert kevés volt a rendőr és sok a magunkfajta szép szál málcsik, és az egész utcán nem is láttunk senki mást, csak ezt a tanítószerű fazont. Odaguljáltunk hozzá, és én baromi udvariasan megszólítottam: – Megbocsáss, testvér.

Nem mondom, málenkissé puglívüj képet vágott, hogy csak így odasuhantunk hozzá udvariasan, mosolyogva, de aztán jó hangosan igazi tanítós góloszra fakadt: – Igen? Mit akartok? –, mutatva, hogy ő aztán nem puglivüj. Mire én:

– Könyveket látok a hónod alatt, testvér. Nagy öröm olyasvalakivel találkozni manapság, aki rendszeresen olvas, testvér.

– Á! – mekegte. – Igen? Á, értem. – Közben egyikünkről a másikunkra nézett, akik úgy fogtuk körül, mint valami nagyon mosolygós, nagyon udvarias négyszög.

– Igen – mondtam. – Leköteleznél, testvér, ha megengednéd, hogy megnézzem, miféle könyvek ezek a hónod alatt. Nincs semmi a világon, amiben nagyobb gyönyörűséget lelek, mint egy szép tiszta könyv, testvér.

– Tiszta – mondta ő. – Szóval tiszta? – Aztán Pete kikapta a hóna alól, és villámszkóró kiosztotta köztünk a három könyvet. Balféken kívül éppen mindenkinek jutott egy. Az enyémnek az volt a címe, hogy Alapfokú kristálytan, ezért kinyitottam, és azt mondtam: – Kiváló, egészen kiváló –, azzal lapozni kezdtem. A következő pillanatban mélységesen megdöbbent góloszon felkiáltottam: – Hát ez meg mi? Mi ez a mocskos szlóvó itt, belepirul az arcom! Csalódtam benned, testvér, nagyot csalódtam.

– De – mekegte ő –, de, de.

– Ezt a szennyirományt – mondta Georgie. – Ebben egy szó f-fel, egy másik meg p-vel kezdődik. – Az ő könyvének az volt a címe, hogy A hópehely csodája.

– Jaj – mondta szegény Balfék, átszmatrittyolva Pete válla fölött és szokása szerint eltúlozva a dolgot –, itt meg le van írva, mit csinált a faszi a szegény lánnyal, még kép is van hozzá! Te mocskos, vén kéjenc!

– Ejnye, a te korodban, testvér – mondtam, és azzal kezdtem széttépni a kezemben levő könyvet, a többiek meg követték a példát. Balfék és Pete kötélhúzóst játszott a Romboéderrendszer-rel. A sztárüj tanítófazon ordított, mint akit nyúznak: – Ezek a könyvek nem az enyémek, a városi tanács tulajdonát képezik, ez felháborító vandalizmus –, efféléket. Aztán megpróbálta kiráncigálni a könyveket a kezünkből. Szánalmas volt. – Móresre kell hogy tanítsunk, testvér – mondtam –, megérdemled. – Az én kristálykönyvem jó erősen volt bekötve, nemigen lehetett razrezálni, mert azokban a sztárüj időkben, amikor csinálták, még igazi tartós holmik készültek, de a lapokat azért sikerült marokszámra kitépnem belőle és jókora hópelyhekként hozzávágnom az ordibáló vén madárhoz, mire a többi is ezt tette, csak Balfék járta a maga őrült bohóctáncát. – Nesze – mondta Pete. – Nesze neked hópehelymakréla, te szennynek és alávalóságnak piszkos olvasója.

– Te csúnya vénember, te – mondtam, és azzal nekiestünk. Pete lefogta a rukáját, Georgie jól széthúzta a rótját, Balfék meg kirántotta a műzubasorát, az alsót is és a felsőt is. Ledobta őket a járdára, én meg rájuk ugrottam a bakancsommal. Jó kemények voltak, valami horrorsó modern műanyagból csinálták. Az öreg csolovek nyammogó súmokat hallatott – "vuf, vaf, vof" –, úgyhogy Georgie eleresztette a gúbáját, és bepancsolt bütykös öklével a fogatlan rótjába, mire az öreg csolovek nyivákolt egyet, aztán megeredt a vér, testvéreim, gyönyörűn megeredt. Lerángattuk róla a felsőpláttyét, csak a mellényét meg a hosszú alsógatyáját hagytuk meg (hogy az milyen sztárüj fajta volt; Balfék hülyére szmehálta magát), Pete egyszer hasba rúgta; aztán elengedtük. Eltántorgott a két lábán, hisz nem volt ez amolyan igazi tolcsók, jajgatott rendesen, azt se tudta, hol van vagy hogy mi micsoda, mi meg röhögtünk, és kiforgattuk a zsebeit, miközben Balfék haditáncot járt körülöttünk azzal az ócska esernyővel. Alig találtunk valamit. Néhány sztárüj levél, egyik-másik még 1960-ból; "Drága egyetlenem!" meg efféle csepuhák, egy kulcskarika és egy folyatós, sztárüj töltőtoll. Balfék persze rögtön abbahagyta a táncot, és elkezdte felolvasni az egyiket, csak hogy megmutassa a kihalt utcának, hogy tud olvasni. – Drága egyetlenem – kántálta éles fejgóloszon –, minden percben rád fogok gondolni, amíg távol leszel, és remélem, nem felejtesz el jó melegen felöltözni, ha este elmégy valahová. – Megeresztett egy súmnüj szmehet – Hahahaha! –, és úgy tett, mintha a jámáját akarná kitörülni vele. – Na jó – mondtam –, hagyjuk a fenébe, Ó testvéreim. – A sztárüj kakadu nadrágjában alig találtunk valami aprót, úgyhogy szétszórtuk az utcán a mocskos zsozsóját, hiszen nálunk sokkal több volt. Széttörtük az esernyőjét, razrezáltuk a pláttyéját, és odavetettük a szél mártalékául, testvéreim, azzal végeztünk is a sztárüj tanítófazon csolovekkal. Nem volt ez valami nagy balhé, tudom, éppen csak hogy belevágtunk az estébe, de azért senkitől se kérek bicsibocsánatot. A kések a lenyelt tejmegmégben már rendesen és horrorsón bökdöstek.

Most jött a jóságos mikulás műsor, mert a pénzmag egy részét el kellett verni, hogy több kedvünk legyen a krasztyoláshoz, meg így alibit is vehettünk előre, úgyhogy bementünk a Duke of New Yorkba az Amis Avenue-n, hát ott ült három-négy bábuska és pittyelte a nyögdíjából a feketemoslékot. Ahogy az angyali málcsikokhoz illik, szép jó estét kívántunk, de ezeket a ráncos vén banyákat mindjárt kilelte a hideg, eres vén rukájukban úgy remegett a pohár, hogy a feketemoslék kiömlött az asztalra. – Hagyjatok béken, legények – mondta az egyik, akinek mintha ezeréves térkép hálózta volna be az arcát. – Szegény öregasszonyok vagyunk mink. – Mi csak vidoran rájuk villogtattuk a zubánkat, leültünk, rávágtunk a csengőre és vártuk, hogy előbújjon a pincér. Amikor idegesen, mocskos kötényébe törölgetve a rukáját, előbújt, rendeltünk négy veterákot – népszerű ital volt akkoriban a veterák, rum és cseresznye keveréke, sokan egy kis grépfrutlét is kértek bele, ez volt a kanadai variáció. Aztán így szóltam a pincérhez:

– Adj azoknak a szegény öreg bábuskáknak is valami táplálót. Egy nagywhiskyt fejenként, meg valamit, amit hazavihetnek magukkal. – Azzal kiborítottam az összes gyéngimet az asztalra, és a többiek is így cselekedtek, Ó testvéreim. A rémült sztáraja banyák megkapták a dupla adag tüzesvizet, és azt se tudták, hová legyenek, mit mondjanak. Az egyik aztán csak kinyögte, hogy – Köszönjük, legények –, de látszott az arcán, hogy valami piszkos nagy trükkre számít. Mindegy, kapott mindenik egy üveg Yank Generalt, vagyis konyakot is, amit hazavihet magával, azután rendelkeztem, hogy hagyják meg a nyomorult szobakonyhacímüket a pultnál, mert holnap reggel plusz tizenkét adag fekete moslékot fognak nekik kiszállítani. Ami pénzünk maradt, testvéreim, azon megvettük az összes húspogácsát, perecet, sajtosrudat és csokiszeletet, ami csak volt azon a mésztón, és ezt is a vén bigéknek adtuk. Aztán így szóltunk: – Egy minúta, és visszajövünk –, a vén ptyícák meg egyre hajtogatták: – Köszönjük, legények. – Áldjon meg az Isten, fiúk. – Úgy húztuk el a csíkot, hogy egy fillér se maradt a karmánunkban.

– Mi vagyunk a janik, mi? – mondta Pete. Vígyeltük, hogy szegény balfék Balfék előtt nem egészen világos az ábra, de inkább nem szól semmit, nehogy glúpüjnek meg fejetlen zseninek tituláljuk. Befordultunk a sarkon az Attlee Avenue-ra, és láttuk, hogy a cukorka- és tüdővészbolt még nyitva. Három hónapja, hogy békén hagytuk már őket, az egész környék megnyugodott, a fegyveres milicilik meg a settengő fakabátok is elvándoroltak északabbra, mert arra több volt a hepaj. Fölhúztuk a mászkákat – újfajta, príma horrorsó mászkák voltak, történelmi alakok képét ábrázolták (amikor megvette az ember, megmondták, hogy melyik kié), nekem például Disraelim volt, Pete-nek Elvis Presleyje, Georgie-nak VIII. Henrikje, szegény hülye Balféknek meg egy Pébé Shelley nevű költő csolovekja; teljesen eltakarták az ember arcát, haj is volt rajtuk meg minden, és olyan spéci műanyag véscsből készültek, hogy munka végeztével össze lehetett tekerni és bedugni a bakancsszárba, és hárman benyomultunk. Pete-et kinn hagytuk, hogy sztajáljon a vártán, bár nemigen volt félnivalónk. Legelőbb is Slouse után néztünk, övé volt a kóceráj, ezé a nagy, puhány, pocakos csoloveké, aki alighogy vígyelte, mit fújt be a szél, már ugrott is oda, ahol a telefont meg a naponta olajozott vintóvkáját dugdosta, hat randa golyóval a tárban. Balfék mint a párduc vetette át magát a pulton, dobozok meg tasakok röpültek szanaszét, rá egy nagy karton reklámfigurára, ez egy bigét ábrázolt, amint ragyogó zubákkal vigyorog a kuncsaftokra, és a grúgyja majd kibuggyan a ruhából, úgy kínálja a legújabbfajta tüdővészt. A következő pillanatban már csak azt vígyeltük, hogy egy ménkű nagy labda gurul befele a bolt hátuljába, át a függönyön: ez volt Balfék és Slouse, egymásba gabalyodva. Utána zihálást, hortyogást meg rugdosást szlúsáltunk a függöny mögül, mindenféle véscsek potyogását, káromkodást, üvegcsörömpölést. Slouse mama a pult mögött állt megdermedve. Tudtuk, hogy mindjárt ordítani fog, mint akit nyúznak, úgyhogy szkóró megkerültem a pultot és elkaptam: jó horrorsó nagydarab volt, csak úgy szaglott a kölnitől, a hatalmas grúgyjai ide-oda lengtek. Rótjára tapasztottam a rukámat, hogy bele ne találjon harsogni a négy égtájba, mire akkorát harapott belém, hogy én kezdtem el ordítani, de ő is vernyákolt rendesen: – Segítség! Rendőr! – Kupán kellett tolcsókolni egy mérősúllyal, meg még egy feszítővassal is, hogy kivirult a feje. Lerántottuk a padlóra, megtéptük kicsit a pláttyéját, és egyet-kettőt belerúgtunk, hogy a nyöszörgést abbahagyja. Amint ott hevert, és szabadon lógtak a grúgyjai, kissé elgondolkoztam, de úgy döntöttem, ezt a műsort máskorra halasztjuk. Kipucoltuk a kasszát, igazi horrorsó fogás volt, mondhatom, magunkhoz vettünk néhány első osztályú doboz tüdővészt, és leléptünk, testvéreim.

– Ekkora egy böhöm bunkót – hajtogatta Balfék. Nem tetszett nekem, ahogy kinézett; piszkos volt és rendetlen, mint aki verekedésbe keveredett, és persze így is volt, csakhogy annak sose szabad meglátszani. A kravátliját mintha megtaposták volna, a mászkáját letépték, a licójára olajos por tapadt, úgyhogy betereltük egy közbe, ráköpködtünk a tastukjainkra, és valamennyire lecsisztyíltuk róla a koszt. Mit meg nem tettünk mi ezért a szegény Balfékért. Szkóró visszainaltunk a Duke of New Yorkba, úgy számoltam, tíz percnél tovább nem is voltunk távol. A sztáraja bábuskák még mindig a feketemoslékjukat meg a whiskyjüket hörpölték. Rájuk rivalltunk: – Hahó, lányok, mit kértek? – Újra rázendítettek, hogy: – Az Isten áldjon meg, legények –, mi meg odacsaptunk a kolokólnak, előjött egy másik pincér, sört rendeltünk rummal, mert megszomjaztunk bizony, testvéreim, és az öreg ptyícák is kérhettek, amit akartak. Aztán így szóltam a bábuskákhoz: – Nem mentünk ki innen, értve? Itt voltunk egyfolytában, értve? – Szkóró leesett nekik a húszfillér:

– Úgy van, úgy. Le nem vettük rólatok a szemünket. Az Isten áldjon meg, legények. – És ittak tovább.

Nem mintha számított volna. Fél óra is eltelt, mire a milicilik életjelt adtak magukról, akkor is csak két igen fiatal zsernyák lépett be, a képük rózsás a nagy fekete bilik alatt. Így szólt az egyik:

– Mit tudtok arról, ami Slouse boltjában történt ma este?

– Mi? – kérdeztem én ártatlanul. – Mért, mi történt?

– Betörés, testi sértés. Két személyt kórházba kellett szállítani. Hol voltatok ma este?

– Nem tetszik nekem ez a hang – feleltem. – Nem tetszenek nekem ezek a csúnya inszinuációk. Roppant gyanakvó természetet sejtet ez, kicsi testvéreim.

– Egész este itt voltak, fiúk – kezdtek rá a kricsálásra az öreg bigék. – Áldja meg őket az Isten, mert nincs ezeknél jószívűbb és aranyosabb a kerek világon. Itt ám, itt voltak egész este. Egy tapodtat se mozdultak.

– Mi csak érdeklődünk – mondta a másik fiatal milicili. – Nekünk is dolgoznunk kell, mint bárki másnak. – De azért csúnya intő tekintetet vetettek ránk, amint távoztak. Utánuk küldtünk egy kis ajakzenét: brrrrzzzzrrrr, de ami engem illet, lelombozódtam egy kissé. Azokban az időkben alig volt mi ellen harcolnunk. Úgy ment minden, akár a seggrecsók. De hát, gondoltam, gyerek még az este.

 

 

 
Oi!
 
Punks & Skins
 
Számlálóó
Indulás: 2004-08-12
 
Linkek
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linx

"...imádd a zenét,ha a szíved diktálja
állj ki a barátodért,ha a helyzet kívánja..."

 
Vicces
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre