Minden nap arra várok,A kőbányaitól vért okádok
Minden nap arra várok,A kőbányaitól vért okádok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
Szavazás
Milyen stílusú zenét hallgatsz?

punk
metal
rock
ska
hardcore
reggae
más stílust hallgatok
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Zene
 
Skinheads
 
.
 
Gépnarancs
 
Gépnarancs 19.fejezet

5

 

 

Igazán horrorsót aludtam aznap éjjel, testvérek, nem álmodtam semmit, s a reggel tiszta volt és fagyos, lentről pedig készülő reggeli kellemes vónja áradt. Időbe telt, míg eszembe jutott, hol vagyok, mindig időbe telik, de hamarosan rájöttem, hogy meleg és védett helyen. Amint ott hevertem az ágyon, várva, hogy reggelihez szólítsanak, arra gondoltam, meg kellene tudnom ennek a kedves és anyás csoloveknák a nevét, úgyhogy nagój nógával körbejártam a szobát, a Gépnarancs-ot keresve, mer azon, lévén ő a szerző, biztos rajta van az imjája. De a hálószobámban nem volt más, csak egy ágy, egy szék meg egy lámpa, úgyhogy átigyoltam a szomszédba, ennek a csoloveknak a szobájába, s ott mindjárt a feleségét vígyeltem a falon, egy bolsoj kinagyított fotót, és málenkissé rosszul is lettem az emléktől. De volt ott két-három polcnyi könyv is, köztük a Gépnarancs egy példánya, s a hátán meg a gerincén a szerző imjája – F. Alexander. Jóságos Bóg, gondoltam, ez is Alex. Azután belelapoztam, csupasz nógával és a pizsamájában állva a padlón, de nem fáztam, mert jó meleg volt a ház, azt viszont egyáltalán nem panyimáltam, miről szólna ez a könyv. Valami egészen bezúmnüj stílusban volt írva, csupa ah meg oh meg más hasonló kal, és a lényegének az rémlett, hogy manapság mindenkiből gépet csinálnak, holott a ljúgyik – te meg én meg ő meg a seggrecsók – igazában ilyen természeti növekmények, ilyen gyümölcsök. F. Alexander szemlátomást úgy gondolta, mindnyájan ezen az úgynevezett világfán növünk a világgyümölcsösben, melyet a Bóg avagy Isten ültetett, és csakis azért vagyunk, hogy az Isten avagy Bóg velünk olthassa szeretetszomját – vagy valami hasonló kal. Nem tetszett nekem ennek az egésznek a súmja, Ó testvéreim, el is méláztam, nem megbolondult-e kissé az F. Alexander, mondjuk, attól, hogy a felesége bekrepált. De már szólított is, egészen normális góloszon, amely tele volt örömmel és szeretettel meg más hasonló kallal, úgyhogy Alázatos Narrátorotok lement a konyhába.

– Jó sokáig aludt – mondta, pakolva ki a főtt tojást és a feketére égett pirítósokat. – Már majdnem tíz. Én órák óta fenn vagyok, dolgozom.

– Újabb könyvet ír, uram? – kérdeztem.

– Nem nem, most nem – mondta, és azzal finomul és drúzseszki leültünk tojáson nyámmogni, fekete pirítóst recsegropogtatni s hozzá nagyon tejes csájt inni, ami bolsoj nagy reggelizőbögrékben állt az asztalon. – Nem, különféle embereknek telefonáltam.

– Azt hittem, nincs telefonja – mondtam a tojást kanalazva és nem ügyelve a számra.

– Miért? – kérdezte ő nagyon éberen, mint valami szkórüj állatka tojáskanállal a mancsában. – Miért hitte, hogy nincs telefonom?

– Semmi – mondtam –, semmi, semmi. – És eltűnődtem, testvérek, vajon mennyire emlékezhet annak a távoli nocsnak az első feléből, ahogy én odajövök az ajtóhoz a megszokott szöveggel, hogy orvosért szeretnék telefonálni, a felesége meg hogy nincs telefonunk. Na, jól megszmatrittyolt magának, aztán újra kedves lett és vidám, s kanalazta tovább a tojáskát. Csámcsogva mondta:

– Igen, felhívtam különféle embereket, akiket érdekelni fog a maga esete. Tudja, maga hathatós fegyver lehetne abban a küzdelemben, amit ennek a jelenlegi gonosz és romlott kormánynak a kiszavazása érdekében folytatunk. Tudja, a kormány legnagyobb büszkesége az, hogy mennyire leszorította az elmúlt hónapokban a bűnözést. – Ismét rám nézett merően a gőzölgő tojása felett, s én megint eltűnődtem, panyimálja-e már, miféle szerepet játszottam a zsiznyében. De folytatta tovább: Brutális ifjú verekedőket vettek fel rendőrnek. Debilitáló és akaratgyengítő kondicionálási eljárásokat vezettek be. – Ez a sok hosszú szlóvó, testvérek, s hozzá az a kissé őrült avagy bezúmnüj tekintet a glázában... –Láttunk már ilyet – mondta – más országokban. És ez az éknek még csak az éle. Észre se vesszük, és máris kész a totalitarizmus egész apparátusa. – Szedte-vette teremtette, gondoltam magamban, nyelve a tojást, recsegtetve a pirítóst. – És hol jövök én a képbe, uram?

– Maga – mondta ugyanazzal a bezúmnüj tekintettel – az élő tanúja ezen ördögi terveknek. Az embereket, az egyszerű embereket minderre rá kell ébresztenünk. – Felállt, és föl-alá kezdett járkálni a konyhában, a mosogatótól a kamráig, jó grómko szavalva: – Vagy azt szeretnék, ha a fiaikból is az lenne, ami magából, maga szegény áldozat? Hisz nem a kormány dönti-e el mostantól, mi bűn és mi nem bűn, nem szivattyúzza-e ki az életet, a szuflát, az akaratot mindazokból, akik kihívják maguk ellen a kormány haragját? – Lecsendesedett, de a tojásához nem tért vissza. – Írtam egy cikket mondta –, ma reggel, amíg maga aludt. Egy vagy két napon belül megjelenik, a maga boldogtalan képmásával együtt. A maga neve lesz alatta, szegény fiú, beszámol benne mindarról, amit magával műveltek. – Mire én:

És magának mi ebből a haszna, uram? Már úgy értem, a zsozsón kívül, amit a cikkért kap. Úgy értem, miért van ennyire ellene ennek a kormánynak, ha szabad kérdenem?

Megmarkolta az asztal sarkát, és összeszorította a zubáit, melyek igen kalosak és sárgák voltak a tüdővészfüsttől: – Valakinek harcolnia kell. A szabadság nagyszerű hagyományát meg kell védenünk. Én nem vagyok pártos ember. Ott igyekszem taposni a gyalázatot, ahol érem. A pártnevek nekem semmit sem jelentenek. A szabadság hagyománya a legfontosabb. Az egyszerű emberek hagynák odaveszni, ó, igen. A nyugodt életért eladnák a szabadságot. Ezért kell őket bökdösni, bökdösni... – És ekkor, testvérek, fölkapott egy villát, és két-háromra belevágta a falba, de úgy, hogy egészen elgörbült. Ledobta a padlóra. Nagyon kedvesen azt mondta: – Egyen csak, szegény fiú, szegény áldozata a modern világnak – és most már tisztán vígyeltem, hogy borul el az elméje. – Egyen, egyen. Egye meg az én tojásomat is. – Mire én:

És nekem mi hasznom belőle? Kigyógyítanak ebből a mostani állapotomból? Szlúsálhatom még egyszer a jó öreg kórusszimfóniát anélkül, hogy elfogna a hányinger? Élhetek újra normális zsiznyet? Mi lesz énvelem, uram?

Úgy nézett rám, testvérek, mintha ez eddig eszébe se jutott volna, és különben is, mit számít ez a Szabadság meg más hasonló kal mellett, és olyan csodálkozó képet vágott, mintha bizony önzőnek tartana, amiért magamra gondolok. Azután így szólt: – Mint mondtam, maga az élő tanú, szegény fiú. Egye meg a reggelijét, aztán jöjjön, nézze meg, mit írtam, mert benne lesz a Heti Hírmondó-ban a maga neve alatt, maga balsorsú áldozat.

Hát, testvérek, borzasztó hosszú és sírós fajta írásmű volt az, iszonyúan meg is szántam szegény málcsikot, aki a szenvedéseiről gavarittyolt benne, meg hogy a kormány elszívta az akaraterejét meg hogy minden csolovek kötelessége, hogy ilyen romlott és gonosz kormányt a feje fölé még egyszer ne ültessen, aztán persze rájöttem, hogy ez a szegény sokat szenvedett málcsik nem más, mint a ti A. N.-etek. – Pompás – mondtam. – Igazán horrorsó. Mívészien írsz, jó uram. – Összehúzott glázzal nézett rám:

– Hogy? – Mintha még sose hallotta volna.

– Ó – mondtam –, naccatszöveg. Minden tinédzser így beszél, uram. – Erre kiigyolt a konyhába mosogatni, én meg maradtam a kölcsönzött éjjeli pláttyéban és tufliban, várva, hogy csináljanak velem, amit csinálni akarnak, mert nekem bizony nem volt magamra nézve semmiféle tervem, Ó testvéreim.

Miközben a nagy F. Alexander a konyhában sürgött, megszólalt a gilinggalang. – Á – kricsálta, amint rukáját törölgetve előjött –, ezek az emberek lesznek azok. Megyek is. – Ment is és beeresztette őket, és az előszobában ilyen borzalmas hangzavar támadt, hogy hahaha meg helló meg micsoda idő meg hogy vagytok, aztán beigyoltak abba a szobába, ahol a kandalló volt meg a könyv meg a cikk arról, hogy én mennyit szenvedtem, s engem megvígyelve mind azt mondta, hogy "Aha!". Három ljúgyi volt összesen, és F. Alex az imjájukat is elárulta. Z. Dolin nagyon asztmás-füstös fazon volt, kasl kasl kasl köhögött egyvégtében, s a rótjában most is ott lógott egy tüdővész vége, pergett róla a hamu a pláttyéjára, ő meg idegesen söprögette lefele. Málenkij kerek csolovek volt és kövér, az orrán vastag keretű ócski. Iksz Ipszilon Rubinstein nagyon magas, udvarias csolovek volt, igazi uras gólosszal, és nagyon sztárüj, ezt a tojásszínű szakálla is mutatta. Az utolsót D. B. da Silvának hívták, ez igen szkórüj mozgású volt, és erős kölnivón áradt belőle. Jó horrorsón megbámultak, és mintha boldoggá tette volna őket a látvány. Z. Dolin szólalt meg:

– Pompás, pompás, ugye? Micsoda remek eszköz lesz ez a fiú. Ha szükséges, persze látszhat még betegebbnek és élőhullábbnak is. Az ügyért bármit. Biztosan eszünkbe jut valami okos.

Ez az élőhulla-vicc nem tetszett nekem, testvérek, ezért azt mondtam: Miről van szó, brátocskáim? Minő sorsát forgatjátok elmétekben a ti kis drúgotoknak? – Felsüvöltött erre E Alexander:

– Különös, különös, hogy mennyire irritál ez a hangnem. Biztos vagyok benne, hogy találkoztunk már valahol. – Azzal homlokráncolva tépelődött. Mért nem tudok én ügyelni a szavaimra, Ó testvéreim. Mire D. B. da Silva:

Gyűlések, elsősorban. Gyűléseken fogjuk bemutatni magát, ez óriási segítség lesz. És fontos persze, hogy milyen szemszögből tálaljuk az újságokban. Egy tönkretett élet, ez a helyes megközelítés. Lázba kell hoznunk minden szívet. – Azzal kimutatta mind a harmincvalahány fehér zubáját a sötét licójában: málenkissé külföldinek nézett ki. Mire én:

Senki se akarja megmondani, mi a hasznom nekem mindebből. Megkínoztak a börtönben, az otthonomból kihajítottak a saját szüleim meg az a mocskos nagyképű lakó, vénemberek összevertek, a milicilik majdnem megöltek – mi lesz énvelem? – Mire a Rubinstein nevű csolovek:

– Meg fogod látni, fiú, hogy a Párt nem marad hálátlan. Nem bizony. Nagyon kellemes kis meglepetésben lesz részed, ha majd végzünk ezzel az egésszel.

– Én csak egy véscset szeretnék – kricsáltam –, azt, hogy újra normális és egészséges legyek, mint régen, meglegyen a magam kis málenkij öröme, igazi drúgokat szeretnék, és nem olyanokat, akik csak annak mondják magukat, de közben árulók. El tudják ezt intézni, mi? Van a világon csolovek, aki vissza tud változtatni azzá, ami voltam? Ezt szeretném én, és ezt szeretném tudni.

Kasl kasl kasl, köhögte Z. Dolin. – A Szabadság ügyének mártírja – mondta. – Ne felejtse el, hogy ez a szerepe. De addig is gondunk lesz magára. – Azzal simogatni kezdte a bal rukámat, mintha csak félkegyelmű volnék, és bezúmno vigyorgott hozzá. Elkricsáltam magam:

Ne bánjanak velem úgy, mint valami tárggyal, ami csak felhasználni való. Nem vagyok félkegyelmű, akit terelgetni kell, ti hülye brácsnüjök. Az átlag presztupnyikok ostobák, de én nem vagyok se átlag, se balfék. Szlúsáljátok?

– Balfék – mondta F. Alexander tépelődve. – Balfék. Ez egy név volt valahol. Balfék.

– He? – mondtam én. – Mi köze ehhez a Balféknek? Mit tud maga a Balfékről? – Aztán észbe kaptam: – Ó, te jóságos Bóg. – Nem tetszett nekem F. Alexander tekintete. Indultam az ajtó felé, hogy veszem a pláttyémat és igyolok innen a francba.

– Már-már el is hiszem – mondta F. Alexander őrülten csillogó glázzal, kivicsorítva sárga zubáit. – De hát ez lehetetlen. Mert ha tényleg, akkor istenemre, széttépem. Kettéhasítom, az istenit, igen, igen, kettéhasítom.

– Ugyan már – mondta da Silva a mellkasát simogatva, mint aki egy kutyuskát nyugtat. – Mindez a múlté. Egészen más emberek voltak azok. Nekünk segítenünk kell ezen a szegény áldozaton. Ezt kell most tennünk, a Jövőt és az Ügyet tartva szem előtt.

– Na, én veszem a pláttyémat – mondtam a lépcső aljánál –, vagyis a ruhámat, és igyolok máris, de agyinókomban. Hála és köszönet mindenkinek, de nekem a magam zsiznyét kell élnem. – Mert villámszkóró ki akartam én onnan keveredni, testvérek. Ám Z. Dolin:

– Szó se lehet róla. Itt van köztünk, barátom, és köztünk is marad. Minden rendben lesz, majd meglátja. – Azzal odajött hozzám, hogy elkapja a rukámat. Na, gondoltam, testvérek, most verekedni fogok, de csak a gondolatra majd összeestem és okádtam, úgyhogy ottmaradtam állva. Aztán észrevettem az F. Alexander glázában csillogó őrületet, és azt mondtam:

– Ahogy akarják. A rukájukban vagyok. Csak kezdjük már, hogy legyünk túl rajta mielőbb, testvérek. Mert legalább ebből az OTTHON-nak nevezett mésztóból szerettem volna szkóró kikeveredni. Kezdete nekem nagyon nem tetszeni F. Alexander glázának nézése.

– Rendben – mondta a Rubinstein. – Öltözz fel, és máris indulunk.

– Balfék bálfék balfék – motyogta maga elé F. Alexander. – Ki vagy mi volt ez a Balfék? – Villámszkóró föligyoltam, és fel is öltöztem körülbelül két másodperc alatt. Aztán már kinn is voltunk a házból ezzel a hárommal, és beültünk egy autóba, Rubinstein az egyik oldalamon, Z. Dolin kasl kasl kasl a másikon, D. B. da Silva meg vezetett, húztunk be a városba, egy lakótelepi házhoz, ami nem is volt olyan messze az én lakótelepi házamtól avagy otthonomtól. – Jöjjön, fiam, jöjjön – mondta Z. Dolin köhögve, amitől úgy fölparázslott a rótjában a tüdővészcsikk, mint valami málenkij kályha. – Itt fogjuk elhelyezni. – Beigyoltunk, és lám, itt is Munka Becsülete-szerű véscseket ábrázolt az előtér fala, azután felkúsztunk a lifttel, testvérek, és be egy lakásba, ami pont olyan volt, mint a város összes lakótelepének összes lakása. Vagyis igen igen málenkij, két hálószoba, egy nappali-ebédlő-dolgozószoba, ennek az asztala teli könyvekkel, papírokkal, tintával, palackokkal és más hasonló kallal. – Ez az új otthona – mondta D. B. da Silva. – Rendezkedjen be, fiam. Étel az ételszekrényben. Pizsama a fiókban. Pihenjen, pihenjen, zaklatott szellem.

– He? – kérdeztem, nem egészen panyimálva a végét.

– És most – mondta sztárüj góloszán Rubinstein –, itt hagyunk. Vár a munka. Később még találkozunk. Foglald el magad valamivel.

– Egy pillanat – köhögte Z. Dolin, kasl kasl asl. – Látta, ugye, mi mocorog F. Alexander barátunk elgyötört memóriájában? Lehet, hogy tényleg...? Úgy értem, igazán...? Azt hiszem, érti, mire gondolok. Nem fogjuk továbbadni.

– Megfizettem érte – mondtam. – Bóg a tudója, hogy megfizettem azért, amit tettem. Nemcsak a magam, de azoknak a brácsnüjöknek a nevében is, akik a drúgjaimnak nevezték magukat. – Elfogott a vérszomj, úgyhogy kezdtem rosszul lenni. – Lefekszem egy csöppet – mondtam. – Rettenetes, rettenetes dolgokon mentem keresztül.

– Az biztos – mondta D. B. da Silva, kimutatva mind a harminc zubáját. – Feküdjön csak.

Úgyhogy otthagytak, testvérek. Igyoltak a dolgukra, ami, gondolom, a politizálás volt és más hasonló kal, én meg feküdtem az ágyon agyinókomban, és nagyon nagyon nagy volt körülöttem a csend. Szapógomat lerúgtam, nyakkendőmet meglazítottam, és csak feküdtem ott zavarodottan, és fogalmam sem volt róla, miféle zsiznyet fogok én eztán élni. És mindenféle képek vonultak át a mózgomon, különböző csolovekokról, akikkel az iskolában meg az Ábüben találkoztam, és különféle véscsekről, amik történtek velem, meg arról, hogy nincsen csolovek, akiben bízhatna az ember a bolsoj kerek világon. Azután elbólintottam, testvérek.

Amikor felébredtem, szlúsáltam, hogy zene árad a falból, méghozzá nagyon grómko: ez volt az, ami fölvert a szendergésből. Egy szimfónia volt, horrorsón ismertem, csak épp sok éve nem szlúsáltam már, nevezetesen egy dán csolovek, Otto Skadelig Harmadik szimfóniája, egy nagyon grómkij és erőszakos zenemű, főleg az első tétele, és pont ez ment most. Vagy két másodpercig szlúsáltam érdeklődve, sőt boldogan, aztán rám jött, elöntött a fájdalom, a rosszullét, és nyöszörögni kezdtem. És aztán én, aki úgy szerettem valamikor a zenét, jajgatva kúsztam le az ágyról, és kricsálva vertem a falat: – Hagyják abba, hagyják abba, kapcsolják ki! – De a zene csak szólt, egyre szólt, ha lehet, még hangosabban. Püföltem a falat, míg csupa piros piros króv és zúzódás nem lett az öklöm, kricsáltam és kricsáltam, de csak nem hallgatott el. Menekülnöm kellett előle, kitámolyogtam a málenkij hálószobából, igyoltam az ajtóhoz, de be volt zárva kívülről, nem tudtam kikeveredni. És a zene egyre grómkijabb és grómkijabb lett, mintha csak szándékosan kínoznának vele, Ó testvéreim. Belevágtam az uhómba a kisujjamat, de a puzónok és üstdobok átrobbantak azon is. Hagyják abba, kricsáltam újra és újra, és vertem vertem vertem a falat, de semmit se segített. – Jaj, jaj, mit tegyek? – bömböltem buhuhú. – Jaj, Bóg az égben, segíts! – Fájdalmak közt émelyegve vándoroltam a lakásban, hogy valahogy kirekesszem a zenét, nyöszörögve a belem mélyéből, amikor a könyvek, papírok és más hasonló kalok tetején, a nappali asztalán egyszerre csak megvígyeltem, mit kell tennem, mit is akartam tenni, amiben a közkönyvtári vénségek és a zsernyáknak álcázott Balfék és Billiboy megakadályoztak, végeznem kell magammal, hogy bekrepáljak, hogy itt hagyjam a francba ezt a gonosz és kegyetlen világot. A HALÁL szlóvót vígyeltem meg egy ilyen pamfletféle borítóján, bár a vége csak az volt, hogy A KORMÁNYRA. És, mintha a Sors ujja volna, volt ott egy másik málenkij könyvecske is, ennek nyitott ablakot ábrázolt a borítója, alatta a következő felirat: "Tárjunk ablakot a friss levegőre, friss eszmékre, új életformára." Úgyhogy tudtam már, itt a sugallat, hogy ugorjak ki. Pillanatnyi fájdalom, talán, és jön az álom, mindörökkön örökké örökké örökké.

A zene csak ömlött, tódult, rézfúvósokban, dobokban, hegedűkben mérföld magasan a falból. A szobában, ahol ledőltem, nyitva volt az ablak. Odaigyoltam és vígyeltem, hogy jó mélyen vannak az autók, buszok és csolovekok. Kikricsáltam a világnak: – Isten veletek, isten veletek, bocsásson meg nektek a Bóg, elrontott életemért. – Azzal felkapaszkodtam a párkányra, miközben bal felől tovább ordított a zene, behunytam a glázomat, és licómon érezve a hideg szelet, leugrottam.

 

 
Oi!
 
Punks & Skins
 
Számlálóó
Indulás: 2004-08-12
 
Linkek
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linx

"...imádd a zenét,ha a szíved diktálja
állj ki a barátodért,ha a helyzet kívánja..."

 
Vicces
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre